Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az öröklődés fiziológiai összetevői


Az öröklődés szerepe meghatározó a kutya munkateljesítménye tekintetében. Öröklött fiziológiai adottságok híján a szánhúzókutya a legjobb akarata és a legjobb tréning esetén sem képes a versenyeken egy bizonyos határon túl teljesíteni. A szánhúzó versenykutyát illetően az öröklődés fiziológiai összetevői három területre vonatkoztathatók:
1.    Szerkezet – a csontváz
2.    Izomzat típusa – a vörös és fehér izomrostok aránya
3.    Energiarendszer – az oxigénszállítás jelentősége

1. A csontváz


A három összetevő közül ez a legkönnyebben mérhető, ez az egyetlen, ami egyszerű ránézéssel és a mozgás megfigyelésével felbecsülhető egy kutyán. Azt mondhatjuk, hogy a leghatékonyabb csontváz az, ami az adott távolságon való mozgáshoz a legkevesebb energiát igényeli. Ez a hatékony csontváz egyben kiegyensúlyozott is.

Az elülső testrészek esetében fontos a jó talajfogás a lépésszám alacsonyan tartása és így az energiaszükséglet csökkentése érdekében. Dr. Roland Lombard amerikai állatorvos és tenyésztő véleménye szerint a széles vagy mély mellkas nem feltétlenül javítja a teljesítőképességet, a vállaknak viszont hangsúlyosnak kell lenniük. Lombard az 1980-as években többször kiemelte azt is, hogy a jelentős teljesítményre képes szibériai huskyk első lábfeje normál pozícióban enyhén kifelé kell, hogy forduljon. Lombard ebben a kérdésben kezdeményezte a standard felülvizsgálatát is, sajnos eredménytelenül.

A jó hátsórész a lendülethez kell, mivel innen jön az erő. A térdizület nem lehet túl alacsonyan, mert ez csökkentené a sebességet. A hátvonal az ágyék felett kissé boltozatos kell, hogy legyen, a hát rugalmassága fontos szempont. A funkcionálisan felépített szibériai huskyk többségének hosszú nyaka, lefelé lejtő („csapott”) fara, valamint ennek megfelelően mélyen tűzött farka van.

Egy kiegyensúlyozott kutyában az elülső és a hátsó rész munkája egymással összhangban van, és bizonyos fajta szépséget, kecsesen hatékony mozgást biztosít. Karl-Heinz Luschützky német Európa-bajnok versenyző és tenyésztő ezt így fogalmazta meg: „ha a kutyáid szabadon futnak, akkor nagyon jól megfigyelheted, hogy milyen ívben lendítik előre a hátsó lábukat, meg tudják-e görbíteni a hátgerincüket, mennyire esik nehezükre az első lábukkal megtámasztani a testsúlyukat (ez hegynek felefelé való gyors menetben jól látható), mennyire hosszú a lebegő fázisuk, és mennyire rövid a fékútjuk. Miként tudják kezelni az irányváltoztatásokat (néha éles kanyarokat kell leküzdeniük), és mennyire viselik el a talaj egyenetlenségeit.”

Fontos a csontok mérete is. A csontoknak elég súlyosoknak kell lenniük a teherviseléshez, de egyben elég könnyűeknek is ahhoz, hogy a kutya által hordozandó összsúly minél kevesebb legyen. A csontváz felépítése örökletes. (Gondolom, hogy nem sokan láttak rövid testű, rövid lábú és nehéz testfelépítésű maratoni futót.)


2. Az izomzat típusa


Az izmok jelentik a motort, ami a csontvázat mozgásba hozza. Az összes testi izom egyaránt rendelkezik vörös és fehér rostokkal. A vörös izomrostoknak a fehér izomrostokhoz mért aránya attól függően változik, hogy az izomnak milyen munkát kell elvégeznie. A fehér, vagyis a gyorsan rántó izomrostok alkalmasabbak a rövid időtartam alatt végzendő nehéz munkára – a súlyemelőkéhez vagy a maximum ¼ mérföldet (400 m-t) futó sprinterekéhez hasonló módon. Ezek az izmok terjedelmesebbek és rövid időn át nagyobb munkát tudnak kifejteni. (A fehér izomrostoknak két típusát különítjük el.) A vörös, vagyis a lassan rántó izomrostok egységenként több mitochondriumot tartalmaznak, mint a fehér. (A mitochondriumok a sejtek citoplazmájában jelen lévő sejtszervecskék, az ATP – adenozin-trifoszfát - előállításának a központjai, közreműködnek az energia felszabadítása érdekében a zsírok és a szénhidrátok lebontásában.) A vörös izomrostok kevésbé terjedelmesek, ezen kívül alkalmasabbak a kitartó erőkifejtésre, mivel viszonylag hosszabb időtartamon keresztül összességében több energiát tudnak felszabadítani. Egy szánhúzó versenykutya aránylag több vörös izomrosttal kell, hogy rendelkezzen, mivel a versenyek többsége állóképességet, kitartó munkát igényel.

3. Az izmokat ellátó energiarendszer

Ahhoz, hogy az izmok dolgozhassanak, energiára van szükségük. Ez az energia zsírok, fehérjék és szénhidrátok formájában a táplálékból származik, és a kutya testében vércukorként és zsírként van elraktározva. Az izomzat hatékonyságát az határozza meg, hogy milyen gyorsan tudja a kutya ezt az elraktározott energiát a dolgozó izmokhoz eljuttatni, felszabadítani, és a felesleget kiüríteni. Ennek az energiagazdálkodási folyamatnak a hatékonysága örökletes.

A három energiafelszabadító rendszerből kettő nem igényel oxigént (anaerob), egy pedig oxigént igényel (aerob).


Az oxigént nem igénylő energiarendszerek

Az alaktikus energiarendszer az izmok pihenő, rejtett tartaléka. A három rendszer közül ez a legalkalmasabb a másodpercenkénti legnagyobb erőkifejtésre, de a maximális intenzitása mindössze egy fél percig tarthat. Elsősorban a fehér izomszövetben működik, pl. a súlyemelők vagy a sprinterek esetében, ahol az egész esemény időtartama kevesebb, mint 1 perc. A laktikus energiarendszer oxigén felhasználása nélkül bontja le a vércukrot annak érdekében, hogy energiát és tejsavat állítson elő. A tejsav - oxigén jelenléte esetében – a harmadik (az aerob) energiarendszer számára további energiaforrást jelenthet. Amennyiben kevés az oxigén a tejsav további lebontásához, problémák adódhatnak a test Ph értéke szempontjából (ez az izomláz és az izomfájdalmak egyik lehetséges forrása). Ez a rendszer másodpercenként elég nagy erőt biztosíthat, de mindössze kb. 1 perces intenzív munkát tesz lehetővé.

Az anaerob energiarendszerek egyik fajtája sem elsődleges fontosságú a szánhúzó versenykutya számára, hacsak a rendszer egésze nem kerül kimerítésre. Valaha ez a két rendszer okozta a „kutya-kidobások” többségét (a versenyt végigfutni nem képes kutyákat a verseny közben kifogták a fogatból, és az erre a célra kiépített ellenőrző pontokon kitették őket.) Bizonyára láttak már olyan hosszútávfutót, aki közvetlenül a cél előtt kiesett a versenyből pusztán amiatt, hogy túl korán kezdte el a végső hajrát. Kimerítette az anaerob energiarendszerét, kimerült és összeesett, még mielőtt átszakíthatta volna a célszalagot. A szánhúzó versenykutya ebből az energiarendszerből csak annyit vesz igénybe, amennyi a számára szükséges, pl. a hegynek felfelé való futásnál, vagy ha hirtelen több sebességre kell szert tennie. A szánhúzókutya a futás közben akkor tölti fel ezt a rendszert, amikor tartalék-oxigént tud mozgósítani a tejsav lebontása érdekében. Az oxigént nem igénylő energiarendszereknek a működési időhatára a munkaintenzitás töredéke, és nem pedig az az időtartam, ami egy hosszabb versenyen a kutya átlagos sebességének megfelel.


Az oxigént igénylő energiarendszer

Az oxigént igénylő (aerob) energiarendszer a legfontosabb a szánhúzó versenykutyák számára. A kutyaszánhajtó versenyek oxigén-igényesek, mivel jóval hosszabb ideig tartanak, mint az az 1 perc, ami képes kimeríteni a kutya anaerob energiaendszerét. Ez az energiarendszer oxigént használ fel az izomszövet mitochondriumaiban ahhoz, hogy a szénhidrátokból és zsírokból energiát állítson elő. Az oxigén jelenléte miatt a tejsav teljesen lebontódik, és így az élelem minden egyes molekulájából több energia nyerhető. Vagyis nem marad meg tejsav arra a célra, hogy a test Ph-ját megváltoztassa, csak széndioxid és víz keletkezik. A vörös izomszövet a legalkalmasabb ennek a rendszernek a működéséhez, mivel nagyobb arányban tartalmaz mitochondriumokat az egyes izomrostokban. Az aerob rendszer másodpercenként kisebb erőt termel, de elméletileg alkalmas arra, hogy a maximális munkaintenzitás kétharmadán működjön - egészen addig, ameddig az étel-, a víz- és az oxigénellátás biztosítva van. (Ezért van nagy jelentősége a kutyák verseny előtti itatásának!)


Az oxigénszállítási rendszer  jelentősége

Azt az energiamennyiséget, amit az aerob energiarendszer egy adott időben képes felszabadítani (vagyis a kutya sebességét) a dolgozó izmokhoz szállított oxigén mennyisége korlátozza. Ezért egy versenyző kutya számára az oxigén-szállítási rendszer elsődleges fontosságú.

Az oxigén-szállítási rendszer a szívből, a vérből, a vérerekből és a tüdőből áll. Maximális aerob teljesítmény esetén a ventilláció (a légzés) a normálisnak a huszonötszörösére is növekedhet, a pumpált vérmennyiség a normálisnak a hatszorosa is lehet, az izmok által igényelt oxigén mennyisége pedig a normális érték húszszorosára is növekedhet. A szív több vért tud pumpálni egy ütem alatt, a vérerek a kitágulásukkal a többlet vért el is tudják szállítani, a vér maga pedig több oxigén szállítására képes. Az intenzív munka hőt termel – ez olyan problémát jelent a test számára, amit az csak megfelelően szűk hőmérsékleti tartományban tud megoldani. Ezt a hőt le kell adni – ami megint a vér és a vérerek számára jelent munkát. A vér a test felszínén levő erekben való keringés során adja le a hőt, és az oxigén-szállítási rendszer segíti a hőleadást. Mindannyian tudjuk azt, hogy minél hűvösebb az időjárás, annál könnyebb a hőleadás, és annál gyorsabban futnak a kutyák. Az oxigén-szállítási rendszer megint csak örökletes tulajdonság.

Mit lehet az edzéssel javítani?


Az edzés fokozhatja az állat izmainak és oxigén-szállítási rendszerének a kapacitását, de nem képes arra, hogy az egyes állatok esetében ezt a kapacitást az örökletes határokon túl megnövelje. Az oxigén-szállítási rendszer az aerob teljesítmény korlátozó tényezője. A kemény edzés képes arra, hogy kb. két hónap alatt abba a csúcsformába hozza azt a rendszert, amit az egyes kutyák az öröklődés folyamán magukkal hoztak. Ne felejtsük azonban el: az örökletes határ átléphető, de csak nagyon csekély mértékben, és csak két vagy több éven át tartó folyamatos, extrém tréning esetén.

Az edzés hatására az izmok terjedelme megnő, ez pedig megnöveli az energiatermelési képességet. A versenykutyákban megfigyelhető, hogy az izmok „kidolgozottak”, keményebbek és sűrűbbek lesznek. Az edzés megnöveli az anaerob energiarendszer teljesítményét is. Az izmokban és a májban hatalmas vércukor-tartalékok rejlenek, amit a laktikus energiarendszer felhasználhat az energia előállítására. Az edzés során megnő az izmokban lévő mitochondriumok száma. Megnő az izmok hatékonysága is, azaz az izmok ugyanazt a munkamennyiséget kevesebb „üzemanyag” felhasználásával képesek elvégezni.

A tréning megnöveli a vörös vérsejtek számát, ezzel lehetővé teszi, hogy az egységnyi mennyiségű vér több aktív oxigént szállítson. Ennek van egy természetes határa, mert minél magasabb a vörös vérsejtek aránya, annál viszkózusabbá válik a vér, és annál nehezebb azt a szívnek pumpálnia. A vérerek rendszere, a vaszkuláris rendszer alapvető változáson megy keresztül. A vérerek elasztikusabbá válnak, jobban tudnak tágulni, így adott idő alatt több vérmennyiség áthaladását teszik lehetővé, ez pedig több oxigént juttat el a dolgozó izmokhoz. A vérerek rendszere azt is ellenőrzi, hogy hová jut el a vér. Sokkal hatékonyabbá válik annak az egyensúlynak a megteremtése, hogy mennyi vér jut el a dolgozó izmokba és mennyi a test felszínén futó erekbe, a hőleadás érdekében. A tréning hatással van a szív aerob teljesítményére is. A szívnek intenzív munka esetén hatszor többet kell pumpálnia, mint normális esetben. Ez korlátozó tényezőt jelent az oxigénszállítás szempontjából. Az edzés során a szív erősebb és nagyobb lesz, a tömege megnövekszik. Ezzel lehetővé válik a szív számára, hogy ugyanazt a vérmennyiséget kevesebb ütemben nyomja át - ez okozza az aerobik atléták esetében a nagyon lassú pihenő szívverést.

A tréning azonban mindössze arra képes, hogy maximalizálja mindazt, amivel a kutya együtt született. A versenyek rendszerint 8 vagy ennél több km-en zajlanak, így kifejezetten oxigénigényes események. (Az anaerob rendszer csak 1 percnyi maximális munkaintenzitást tesz lehetővé!) Minimális tréning esetén bármelyik egészséges kutya képes arra, hogy tisztességes tempóban egyfolytában megtegyen 8 km-t. Amint azonban a kilométerek száma ez fölé emelkedik, a tréning és az örökletes tulajdonságok egyre nagyobb szerepet kapnak. Karsten Grönas norvég versenyző és tenyésztő (Vargevass Kennel) véleménye szerint: „két nagy fal létezik: a sprint csapatok esetében a 20 km-es jelzés, és a második nagy akadály kb. a 30-ik km-nél van. Az a kutya, amelyik ezt a 30 km-es akadályt állandó nagy sebesség mellett legyőzi, az 50, 60, 70 km-t is tud futni.” A tapasztalatok azt igazolják, hogy a közép- vagy hosszútávon nagyon gyors csapatok a rövid távon is hasonlóan teljesítenek, és igen sok kiváló sprintcsapatot ismerek, akik hosszú távon is bizonyítottak.

A szánhúzókutyás versenyeken a siker kulcsa az öröklődés, a tréning pedig az az erő, ami elfordítja ezt a kulcsot. Egy jó képességekkel született kutya kiváló edzési program nélkül nem tud versenyképes teljesítményt produkálni. Egy kevésbé megfelelő képességekkel született kutya viszont a legjobb tréning esetén sem képes a teljesítményre. Egy munkakutyánál a tenyésztést megalapozó szelekció döntő kritériuma nem a külleme, hanem a teljesítménye kell, hogy legyen, ez pedig leírható és rögzíthető. A szibériai husky esetében ezek a kritériumok valamikor még szerepeltek a standardben, de az elmúlt évtizedek során sajnos egyre inkább feledésre kerültek. Az első, 1932 évben közzétett fajtastandard-leírás szerint ez a kutyafajta rövid távon, hámba fogva teherrel 32 km/h (20 mérföld/óra) sebességet képes elérni. A német Szibériai Husky Klub (SHC) azért vezette be a munkaigazolást és a teljesítményigazolást, hogy a tenyésztői célok között megerősítsék a teljesítmény kritériumokat, és így a kutyaszánhajtó versenyek számára csúcsminőségű szánhúzókutyákat állítsanak elő. A versenyeken elért eredményeik alapján úgy tűnik, hogy ez sikerült is nekik.

 

Verla Zsófia



Felhasznált irodalom:

GILCHRIST, Leigh (1979): The Physiology of Athletic Performance (A few thousand Words On Why Only Some Dogs Can Run)  - Sibyearian – Siberian Husky Club of Canada, 
In: The Siberian Husky - International Siberian Husky Club,USA, pp. 252-256.

 
 

 

 

free counter