Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy epizód a szibériai husky fajta történelméből

 

 

A szibériai husky fajta fejlődését tartósan befolyásoló különböző tenyésztési vonalak között a Zero-vonal az, amelyik a leginkább megosztja a tenyésztőket. A Zero-kutyák „atyja” és megteremtője, Harris Dunlap mindenki másnál jobban megértette, hogy csak kitartó és tudományosan megalapozott munkával lehet kimagasló eredményt elérni a tenyésztésben és a szánhúzókutyás sportban. A Zero-story a tenyésztés tudományáról és művészetéről szól.

 

Miért éppen szibériai?

Ebben a kérdésben még szakmai körökben is sok a félreértés. Egészen a ’80-as évek végéig a szibériai husky kiemelkedő teljesítményt nyújtott a kutyaszánhajtó versenyeken, a tendencia azonban ettől kezdve teljesen megváltozott. Napjaink élsportjában már igen kevés olyan világszínvonalú szánhúzókutyás fogat található, amelyik fajtatiszta szibériai huskykból áll. Az okok ismertek: a szánhúzó munkakutyát a tenyésztésben kiszorította a szánhúzó külsejű kiállítási kutya, a régi időkből pedig csak a romantikus emlékek maradtak. Az a kevés szibériai husky tenyésztő, aki kitartott a „középtermetű munkakutya” tenyésztésénél, szembe kellett, hogy nézzen az elavult és az idők során meglehetősen elrontott fajtastandard korlátaival. A szánhúzásra alkalmas keverék-kutyák tenyésztői számára ilyen korlátok soha nem léteztek. A houndok és az egyéb alaszkai keverékek ma már előnyt élveznek a versenypályán, ennek ellenére számszerűen igen jelentős a szibériai huskykkal versenyző musherok száma. Vajon mi lehet ennek az oka?

 

Elvileg mindenki győzni akar. Lehetnek-e olyan szempontok, amelyeket valaki előbbre tart egy győzelemnél? Minden kutyafajtának és kutyatípusnak megvannak a maga előnyei és hátrányai. Önmagában véve minden szánhúzókutya lenyűgöző – az erejük, a sebességük, az atlétikus testfelépítésük, és nem utolsó sorban az öröm, amivel a munkához viszonyulnak. A szibériai huskyval való versenyzés és együttélés azonban igazi kihívást jelent. A szibériai huskyk a jellemükben közelebb állnak az ősi és vad természethez, mint napjainkban bármelyik másik szánhúzókutya fajta. Sokszor önfejűek és makacsok, van bennük valami megtörhetetlen. Az emberrel való együttműködési hajlandóságuk változó, a jó kutyák esetében kiemelkedő. Egy szibériai husky falkát rá kell venni arra, hogy együttműködjön az emberrel – és a szibériás musherok ezt teszik, az év minden egyes napján. Sok-sok munka árán az ember és a szánhúzókutyák végül egyetlen akarat, egyetlen csapat lesznek. Nehéz a dolog szépségét elmagyarázni, sokak számára egy jól idomított vadászkutyákból álló fogat jóval kényelmesebb.

 

Kép

 

Harris Dunlap és bajnoki fogata

 

Amerikából jöttek

Abban az időben, a ’80-as évek elején, amikor Európában felfedezték, hogy a négy FCI által elismert szánhúzókutya-fajta mellett más fajtájú szánhúzókutyák is léteznek, Harris Dunlap volt Észak-Amerikában az abszolút „top-musher”. 1982-ben az alaszkai Fairbanks-ben megnyerte a Nyílt Észak-Amerikai Bajnokságot (Open North American Championship, ONAC), egy évvel később pedig Anchorage-ban a világhírű Fur Rendezvous-t. A mai napig ő az utolsó musher a sporttörténelemben, aki egy szibériai huskykból álló open (több, mint 10 kutyából álló) fogattal ilyen teljesítményt ért el. A sportsikerek miatt az európaiak tőle akartak kutyákat venni. A kutyákkal együtt Harris Dunlap is Európába utazott, és rengeteg ismeretet hozott magával. Előadásokat tartott az érdeklődők számára, hogy elősegítse a szánhúzókutyás sport fejlődését. Dunlap a kenneljében három fajtát tenyésztett: északi típusú alaszkai huskykat, hound típusú alaszkai huskykat és fajtatiszta szibériai huskykat.

 

Dunlap kutyáinak a teljesítménye és a munkához való hozzáállása nem volt összemérhető azokkal a kutyákkal, amelyeket Európában akkoriban klasszikus szánhúzókutyának tartottak. A kiváló munkateljesítményre képes Zero-szibériák és Zero-alaszkák megdöbbentő hasonlatosságát ezért sokan azzal magyarázták, hogy a szibériai huskykat Dunlap keresztezte. Dunlap munkavégzésre szelektált szibériai huskyjai ugyanis a testfelépítésüket illetően csak annyiban hasonlítottak az Európában akkoriban szokásos huskykhoz (amelyekről az európaiak azt hitték, hogy ilyen egy szánhúzókutya), mint amennyire hasonlít a galopp-pályán egy arab telivér a söröslóhoz.

 

Harris Dunlap - igazi amerikaiként - szorgalmazta az üzletet is. Az „alaszkai husky” terminológiát pl. ő maga alkotta. Egy észak-amerikai musher számára a kutyák konkrétan indián falusi kutyák, huslia huskyk, aurora huskyk stb.-k voltak, a közép-európaiak azonban csak szibériai huskyban, alaszkai malamutban és hasonlókban tudtak gondolkodni. Ezért nevet kellett adni annak a kutya-típusnak, amelyik akkoriban Amerikában olyan jól szerepelt a szánhajtó versenyeken. Így keletkezett az „alaszkai husky” fogalma. Az amerikaiaknak volt valami eladnivaló portékájuk, amiről az európaiak némi elképzeléssel rendelkeztek, a hatékony értékesítéshez pedig jó reklám is kellett.

 

Dunlap küldetése elsősorban a sport volt. A sportért tenyésztett, és valójában nem igazán érdekelte az, hogy a győzelmet milyen típusú kutyákkal éri el. A közép-európaiak számára azonban nem a kutya minősége, hanem a fajtatisztaság kérdése jelentette a központi problémát. Dunlap a kenneljében tartott olyan északi típusú alaszkai huskykat és olyan fajtatiszta szibériai huskykat is, amelyek a külsejükben alig voltak egymástól megkülönböztethetők. Előadásai során még a kynológiai szakemberek is meglepetéssel tapasztalták, hogy nem tudnak a két típusú kutya között különbséget tenni. Dunlap pedig feltette nekik a kérdést: vajon miért ragaszkodnak az európaiak a fajtatiszta kutyákhoz, ha meg sem tudják különböztetni őket? Dunlap küldetését azonban nem sokan értették meg, a sportért való kompromisszumok nélküli kiállásával pedig sikerült - érdemtelenül - rossz hírbe hoznia magát.

A Zero-vonal megalapozása

Az 1960-as évek elején Dunlap egy AKC papírokkal rendelkező szibériai husky fogattal kezdte a pályafutását. Ezek a kutyák Harry Wheelertől (a szibériai husky alapító állományának tulajdonosától), William Shearertől (Foxstand kennel) és Don McFaultól (a Leonhard Seppala utódját jelentő Wheeler kennel későbbi megvásárlójától) származtak. Mindhárman a szibériai husky fajta történelmének meghatározó egyéniségei voltak a XX. század első felében. Dunlap ugyanúgy kezdte, mint sokan mások. Fogalma sem volt arról, hogy valójában mit is akar  - azonkívül, hogy jó kutyákat, amiket be lehet fogni a szán elé. Hét év múlva Dunlap úgy vélte, hogy a szibériai huskyk túl lassúak, és felfedezte a gyors alaszkai kutyákat. 1990-ben már összesen 159 kutyája volt, köztük mindössze 27 AKC által regisztrált szibériai husky.

 

Dunlap úgy vélte, hogy a szibériaiaknak ugyanazokat a követelményeket kell teljesíteniük, mint amire a többi csúcsminőségű szánhúzókutya képes. Úgy kezelte a szibériai husky fajtát, mint ahogy a versenyló-tenyésztők kezelik az arab telivéreket. A jelentős teljesítményre képes szibériai huskyk elég ritkák, és csak kevesüket tesztelik magas követelményekre is. 1990-ben Harris Dunlap volt az egyetlen, aki képes volt egy regisztrált szibériai husky open fogattal csúcsteljesítményt elérni. Az általa tenyésztett szibériai huskyk közül néhánynak (sajnos egyre kevesebbnek) a neve még a mai törzskönyvekben is előfordul. Így pl. Zero’s Milky Way II, Zero’s Vegas, Zero’s Rory, Zero’s Brew, Zero’s Mixer - ezek a kutyák mind futottak Dunlap Észak-Amerikai bajnok csapatában. Az odáig vezető út azonban 25 évig tartott. A McFaultól, Shearertől és Wheelertől vásárolt kutyák tulajdonképpen fajtatiszta seppala szibériai szánhúzókutyák voltak. (Minden mai szibériai husky egyed őse eredetileg seppala szibériai szánhúzókutya volt!) Az alapító állatok neve Kepa of Oomik, Oomik’s Svea, Decca of Brookville, Valhalla’s Freya, Tonia of Taigu, Snowmass Copper Kaylee volt - ezeknek a kutyáknak a hátteréről Doug W. Willett seppala-tenyésztő számol be részletesen a könyvében.

Kép

Zero's Milky Way 1980-ban

 

A ’90-es évek Zero-kutyáihoz vezető munka részben a törzskönyvek és a fotók, részben pedig a szánhúzósport tanulmányozása által ismerhető meg. Dunlap a tenyésztést nagyon komolyan vette. A mindenkori tenyészpartnerek kiválasztásához egy kb. 40 - a kutyát jellemző - kritérium figyelembe-vétele alapján meghatározott indexet alkalmazott. Az ismérvek között szerepelt a kutya testfelépítésére jellemző minden számszerűen mérhető adat, valamint a mentális tulajdonságokat és az anyagcserefolyamatokat jellemző kvalitatív információk. Dunlap profi számítógép-szakértő volt, nem létezett a számára elveszett információ. Minden adatot a számítógépében tárolt, és minden információt hasznosított. Tudományos munkát is végzett, így többek között együttműködött Arleigh J. Reynolds állatorvossal és dr. David Kronfeld akadémikussal a szánhúzókutyák táplálási módszereinek a kutatásában.

Kép

Zero's Rue hoe 1986-ban

 

Az első generáció

A tenyésztés kezdetét jelentő legfontosabb két kutya Zero’s Three Spots (kan) és Zero’s Rena (szuka) voltak, mindketten fajtatiszta seppala szánhúzókutyák. Ők voltak a szülei a világhírű Zero’s Bumper-nek, aki a Zero-szibériák legendás ősatyjának tekinthető. Bumper karcsú testű, hosszú lábú, hófehér szőrzetű szibériai husky kan volt, azzal a jellegzetesen markáns, kissé a farkaséra hasonlító koponyával, amiről a Zero-kutyák ma is felismerhetők. Azon kevés számú versenykutyák egyike volt, amelyek a fogat minden pozícióján kiválóak: vezérként vagy csapatkutyaként egyaránt mindig a csúcson dolgozott. 1986-ban dr. Detlef Oyen (Shaktoolik’s kennel) német szibériai husky tenyésztő és sokszoros világbajnok kutyaszánhajtó versenyző személyesen is látta Bumpert Norvégiában, Ole Björkheim kenneljében. Bumper ekkor már 16 éves volt, és Oyen dr. megállapításai szerint még öreg korában is több klasszikus vonással rendelkezett, mint az akkoriban Németországban tenyésztett szibériai huskyk bármelyike. Maga Dunlap is igen magasra értékelte Bumpert, ezzel magyarázható az, hogy feltűnően sokszor tenyésztett vele.

 

Dunlap sokszor alkalmazta az egymással rokonságban álló egyedek vonaltenyésztésének a módszerét, főleg Bumperre visszamenőleg. A második és a harmadik generációban visszakeresztezett a Zero-kennel alapító kutyáira. Ehhez Bumperen kívül az utódjait is felhasználta. Egy ilyen párosításból  született Zero’s Dargo és Zero’s Gleamour, a későbbi svéd és a norvég szibériai huskyk két meghatározó tenyészkanja. Dunlap a továbbiakban vonaltenyésztett Bumper szüleire, Three Spotsra és Renára is. Ilyen párosításokból született Zero’s Rostov és Zero’s Gloss-Over, valamint Zero’s Cider és Zero’s Milky Way – mindannyian a mai szibériai husky versenykutya-állomány meghatározó ősei.

 

Kép

 

  Zero's Cargo 1989-ben

 

Esély Európának

1990-ben Harris Dunlap úgy döntött, hogy a versenyzést alaszkai huskykkal folyatatja. A szibériai husky tenyészetéből csak kevés számú kutyát tartott meg, a többségüket eladta a norvégoknak és a svédeknek. A megmaradtak között volt Zero’s Milky Way II., Zero’s Rory és Zero’s Brew. Az eladott szibériai huskyk közül Zero’s Bumpert a norvégok, Zero’s Cidert, Zero’s Dargot és Zero’s Milky Wayt pedig a svédek vásárolták meg. Cider és Milky Way utódjai közül néhányat megvásároltak a norvégok (többek között Kjetil Hillestad, aki a mai napig a kutyaszánhajtó sport egyik ikonjának, legyőzhetetlen bajnokának számít). A norvég szibériai husky-tenyésztést a Zero-kölykök gyakorlatilag forradalmasították.

 

A norvégok a továbbiakban ugyanazt csinálták, amit Dunlap. Egyetlen populációként kezelve a Zero-kutyákat, a lehetőségek határain belül beltenyésztettek velük. A ’80-as évek végén Harris Dunlap és Ginger Dunlap Skandináviába utaztak, mint egy tenyészszemle meghívott küllembírói. Meglepődve tapasztalták, hogy a kiállításon megjelent kutyák többsége rendkívüli hasonlóságot mutatott az ő eredeti, 20 évvel ezelőtti kenneljük kutyáival. 1992-ben, 30 év után Dunlap végleg felhagyott a kutyaszánhajtó sporttal. Szibériai husky kutyáit, köztük a rendkívüli képességekkel rendelkező Zero’s Mixert dr. Detlef Oyen vásárolta meg. Dr. Oyen a tapasztalatairól a következőket nyilatkozta egy interjúban:

 

„Kulcsfontosságú élmény volt a számomra Zero’s Mixer NAC (North American Championship) vezérszuka megvásárlása Harris Dunlaptól. Kitűnő volt a mozgása, elképesztően lágy és könnyed! Mindössze két kutyám volt, akik úgy futottak, mint ő, a különbség a többi kutyámhoz képest szembetűnő volt. Mixer nyitotta fel a szememet, hogy meglássam, hogyan kell egy csúcskutyának mozognia. Ő hozta be a tenyészvonalamba a hát rugalmasságát. És ő mutatta meg azt a fajta mozgást, amely – hasonlóan a seppala kutyákéhoz – nemcsak rendkívül hatékony, de egyben brutálisan gyors is.”

 

Kép

 

Zero's Mixer 1988-ban

 

Dunlap öröksége

Az elmondottakból azt a következtetést lehetne levonni, hogy Harris Dunlap kizárólag a vonaltenyésztés módszerét használta tenyésztői eszközként. Ez azonban nem igaz. Dunlap következetesen kereste az általa tudományos módszerekkel kiválasztott kutyatípust, és ezt akarta a tenyésztés során is rögzíteni. A tenyésztői döntéseit minden esetben tudományos megfontolások támasztották alá. Megpróbált valami újat is vinni a tenyésztésébe, ezért 1989-ben létrehozott egy almot Don McEwen vezérkutyájával, Nekanesu’s Jet-tel is. Jet egy fajtatiszta seppala szibériai szánhúzókutya volt, az utódai és leszármazottai pedig (köztük Zero’s Cargo és Zero’s Propeler) valamennyien nagyon kitűnő szánhúzókutyák lettek.

 

Manapság elképzelhetetlen az európai sprintmezőnyben olyan eredményes szibériai husky fogat, amelynek az ősei között ne szerepelne Zero-szibéria. A seppala vonalnak generációk óta megvan a distance ereje, a távolság-megtévő képessége, ami egyben a feltétlen munkaszeretettel is párosul; a Zero vonal pedig a testfelépítés könnyedségét, a gyorsaságot és a könnyű irányíthatóságot képviseli. És bár a tenyésztés két mestere, Doug Willett és Harris Dunlap az életben rendszeresen kritizálták egymást, ezeknek a tulajdonságoknak a kombinációja alkotja a mai napig a tökéletes szánhúzókutyát. És súlyos tévedés azt hinni, hogy a könnyű testfelépítésű Zero-szibériák csak a sprinttávokra alkalmasak: a norvég Stein Havard Fjestad többször is megnyerte a Finnmarkslopet elnevezésű kutyaszánhajtó versenyt egy tiszta Zero-szibériákból álló open csapattal. A Finnmarkslopet Európa egyik leghosszabb és legmegerőltetőbb kutyaszánhajtó versenye: 1000 km távolság leküzdése a norvégiai Alta és Kirkenes között, az Északi-sarkkör felett, a legextrémebb időjárási viszonyok közepette. 2008.-ban a Finnmarksloppet több versenyzőt számlált, mint a nagy hagyományokkal bíró alaszkai Iditarod. A 2009. évi versenyre pedig már 13 ország több mint 100 versenyzője nevezett be.

 

 

Kép

Harris Dunlap

 

 

Felhasznált irodalom:

 

OYEN D. (1996): Die Zero-Story (web-document)

OYEN D. (2002): Leistungsorientierte Zucht (SHC-Aktuell Nr. 12.)

THOMAS B. (2000): Foxstand (In: The Siberian Husky-International Siberian Husky Club, USA, pp. 30-31)

BRAGG J. (2005): Siberian Husky Bloodlines: ZERO (web-document)

 

Fotó: Dr. Detlef Oyen, Silvia Roppelt  és http://www.levillagedemusher.com

 

 
 

 

 

free counter