Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Teljesítményorientált tenyésztés

Írta: Dr. Detlef Oyen


Dr. Hauck kynológus már 1930-ban ezt írta: „A tenyésztő legfontosabb kötelessége az, hogy megőrizze a fajta életképességét. Ez azt jelenti, hogy a formát és a teljesítményt a legmagasabb szinten kell tartani, sőt szükség esetén  változtatni és  javítani kel rajtal! A tenyésztés megkezdése előtt meg kell szerezni a szükséges tudást.”

A fent idézett mottót az új szerkesztőnőnktől kaptam útravalóul, amikor azt a tanácsolta nekem, hogy írjak cikket a versenykutyák tenyésztéséről. Egyidejűleg egy csokorra való kérdést is átadott, amiket én ennek a cikknek az alapjául felhasználtam, és dőlt betűkkel jelöltem.

Hogyan lehet megszerezni a szükséges tudást? A megfelelő szakirodalomból (pl. Dr. Dieter Fleigtől „A kutyatenyésztés technikája”), vagy jobb megkérdezni a tapasztalt tenyésztőket? Ki tanított téged a tenyésztésre, hogyan szerezted meg a tudásodat?

A vonatkozó szakirodalmat óvatosan kell kezelni. Dr. Fleig említett könyve valóban kitűnő. Foglalkozik a kanok és a szukák anatómiájával, a fedeztetési aktussal, az alommal, a kölykök felnevelésével stb. Az én céljaim szempontjából ez a legjobb könyv, amire minden tenyésztőnek szüksége van. De ez a könyv valóban csak a tenyésztés technikai szempontjaival foglalkozik, amikor a szülőpár kiválasztása már sikeresen megtörtént.

A genetika témakörében írt kölönböző könyvek nehezen érthetőek a természettudományos előképzettséggel nem rendelkező tenyésztők számára. Az biztos, hogy egy tenyésztőnek ismerni kell a genetika alapjait, és többek között olyan fogalmakat is, mint a beltenyésztés, a vonaltenyésztés, a kikeresztezés, a heterózishatás, valamint az ezekkel járó előnyök és hátrányok. Eleminek tekintendő pl. annak az ismerete, hogy sok örökletes hiba együtt jár a pigmentek elvesztésével. A fehér kutyák kedvelői ezen intenzíven el kellene, hogy gondolkodjanak!

De: ezek a könyvek nem segítenek nekünk a tenyészpartner kiválasztásában!

Én a tenyésztés alapjait az elismert tenyésztőkkel folytatott gyakori és hosszú beszélgetésekből tanultam meg. Ezek a tenyésztők nem mindig Szibériai Husky-tenyésztők voltak. De akkoriban többet tudtak nálam, és bebizonyították, hogy az ő módszereik működnek. Hogyan? A versenyeken a saját tenyésztésű kutyáikkal elért sikerekkel.

A kezdetkor sokat tanultam Anneliese Brauntól; és jól figyeltem, amikor Karl-Heinz Luschützky az Alaszkai Huskyk tenyésztéséről beszélt. Barátomtól, Ole Lövvoldtól (Vargteam Kennel) tanultam meg a tenyésztés alapjait és legfontosabb szempontjait, így pl. a szelekciót, a kiválasztást is. Ole már 1987-ben összehozott engem Roger Leegarddal (Teamster Kennel). Szinte minden nagy tenyésztőt megismertem Norvégiában, köztük Christina Jörgenfeldtet, Karsten Grönas csodálatos feleségét (Vargevass Kennel), aki vele született tudással is bírt és azt kész volt továbbadni.

A jelszó: odafigyelni, és nem arról beszélni, hogy az ember saját maga milyen pompás fickó. Ha egy tapasztalt musher és tenyésztő beszédes kedvében van, figyeljél jól és vedd rá, hogy tovább beszéljen és ne veszítse el a kedvét (ezt én Peter Frommtól, Németország első Iditarod versenyzőjétől tanultam meg).


Azt hiszem, hogy szükség van arra, hogy rögzítsük a kitűzendő célokat, pl. mit akarok elérni a tenyésztett kutyával, mire akarom használni, milyen követelményeket állítok fel vele szemben: Milyen célokat tűztél ki magad elé a kezdéskor, és milyen célokat követsz ma?

Ez a lehető legfontosabb kérdés, hogy én mit is akarok. 1985-ben, egy nagyon sikeres év lezárásakor úgy döntömmel, hogy a két pulkakutyámmal a 6 kutyás osztályra váltok át. Ehhez vásároltam még négy fiatal kutyát. Nagyon gyorsan megállapítottam, hogy a fogathajtás adja a legtöbb örömet. És ki ne lelkesedne közűlünk egy open fogatért? Úgy döntöttem, hogy megvalósítom ezt az álmot. Az én célom a hét kutyás fogattól egy nyílt fogat megvalósítása volt.

Ha openben akarsz hajtani, akkor egy open fogatban gondolkozz, és ne másban! Ne tenyéssz a legjobb limitált kategóriás kutyáiddal abban a reményben, hogy a következő generáció jobb lesz. Talán igen, ha jól tenyésztettél. De mennyi ideig tarthat, amig a szánod elé minőségi kutyákat foghatsz be? És mihez kezdesz a középtermetű kutyákkal, amiket a célhoz vezető út közben előállítottál? Beadod mindet az állatmenhelyre? Eladod, elajándékozod, de hová? Ebből semmi jó nem sülhet ki!

Csak egyetlen megoldás van: vásárolj egy valóban jó szukát, Németország vagy akár Európa legjobb fogatából. Lehet kissé öreg is, lehet drága is, de rendelkezzen csúcsversenyeken elért csúcseredményekkel. Ha nem tudsz ilyen kutyához jutni, vagy nem tudod (nem akarod) megfizetni, akkor vásárolj néhány kölyköt a legjobb csapatból, akiknek a szülei ennek a csapatnak a teljesítményéhez hozzájárultak. Neveld fel és képezd ki őket, teszteljed őket keményen, és a legjobbat fogd be a tenyésztésbe. Soha ne légy megalkuvó! A tenyészeteddel Te alakítod a jövőt!


Hogyan őrizhető meg az életképesség? Melyek a fontosabb egészségügyi szempontok? Melyek a fontos testi ismertetőjegyek? Melyek a fontos jellembeli tulajdonságok? Hogyan szerez az ember tudomást ezekről a jellemzőkről?

A Szibériai Husky örvendetesen egy természettől fogva egészséges fajta. Ezt persze nem szabad túlértékelni, de sok egyéb kutyafajtával összehasonlítva a Szibériai Husky jobb állapotban van, amióta következetesen a teljesítményre van nevelve. Az SHC (Szibériai Husky Club) 10 éve helyes és sikeres utat követ. A mi kutyáink messzemenően HD mentesek. A szemvizsgálatok vonatkozásában még várnunk kell az SHC kutatásainak az eredményeire. Én magam mindenesetre több kutyát is megvizsgáltam tudományosan, mivel erre a tanulmányaink miatt szükség volt. Ez hozzá tartozik a tenyésztői felelősség megvalósításához.

A testi jellemzők fontosak az olyan atléták esetében, amilyenek végső soron a mi szánhúzókutyánk is. Nem akarok egyes pontokat kiemelni, mivel elsősorban az egész anatómia összhangja a fontos. Egy szupervállakkal és csekély hátsórésszel rendelkező kutya nem lehet jó kutya, ellenkező elrendezésben szintén nem működik.

Elsősorban a magasságnak a testsúlyhoz való arányát veszem szemügyre egy kutyánál. Nem szeretem az extrémeket. Egy túl nehéz kutya sem sebességet, sem pedig távolságot nem tud teljesíteni. Egy túl nagy kutya sem alkalmas távolságok megtételére, főképpen nem olyan magassági különbségeknél, mint amilyen napjainkban pl. az Alpentrailen előfordulnak. A túl kicsi kutya minden lyukba beleesik és nem képvisel elegendő erőt a fogatban. Odafigyelek az ismert „téglalap-formára” is, és megnézem a kutya vállait, a hátsó szögellését, a fart, a faroktűzést és az izületeket. Nem szabad elfeledkezni a hátvonalról sem. A fej nem lehet túl nehéz. Az izomzatot érezni kell.

Még egyszer: nem szeretem az etrémeket, de kijelenthetem, hogy az általam tenyésztett kutyák szinte kivétel nélkül kitűnő testfelépítéssel rendelkeznek. Éveken át mondogattam magamnak, hogy nagyon figyelnem kell a testfelépítésre. A sikerek engem igazoltak.

Amit egy álló kutyánál nem láthatok, de amit egy fogatban dolgozó kutyánál igen, az a teljesítőképesség két sarokpontja: a mozgás minősége és a hát rugalmassága. Ehhez gyakorlott szem kell. Sok kutyát kell látni szabadon és fogatban való futás közben ahhoz, hogy felismerjük a különbségeket.

A fajtasztenderdhez nincs hozzáfűznivalóm, persze ennek meg kell feleni. A fajtasztenderd széles teret enged meg a kiállítási kutya és a versenykutya különböző variációinak. Személy szerint nekem nagy örömöre szolgált, amikor tavaly Rudi Hardtmann az én csúcsvezéremet, Lukkát mint a legszebb szukát elébe helyezte a győztes osztály helyezett szukájának. Lukka Best in Show lett. Hardtmann úr később azt mondta, hogy Lukka elsősorban a jó mozgásával győzött.

További fontos szempont az anyagcsere minősége, főképpen egy distance kutya esetében. Itt csak a kutya tesztelése alapján dönthetünk, mégpedig legalább két télen át magas osztályokbeli versenyeken való részvétellel.

Ezzel a témakörrel függ össze a pajzsmirigy-alulműködés (Hypothyreose) problémaköre is. Egy hypothyreotikus kutya nem teljesítőképes. Az ún. limitált kutyák egész sora küzd nagy bizonyossággal a pajzsmirigy alulműködésével. Ez a probléma a tudomány mai állása szerint öröklődik, bár az öröklődés pontos folyamata egyelőre nem ismeretes. Egyetlen valóban hatásos intézkedés létezik a Hypothyreose-val szembeni harcban: az érintett kutyákat következetesen ki kell vonni a tenyésztésből. Ezt a kritériumot csak a tenyésztő ismeri, a tulajdonos nem. Ezért ebben az esetben kizárólag a tenyésztő vonható felelősségre.

És a kutya legfontosabb testrésze a fülei között található (Jim Welsh)!  A jó kutya a fejében is kegyetlenül „erős” kell hogy legyen. Akkor sem adja fel soha, ha hosszabb ideig csak tartalékként fut. A sportban azok a győztesek, akik akkor is folytatják, ha fáj. A mi kutyáink esetében a sebességtartás, a távolság-kapacitás és az állóképesség (pl. az Alpentrailen) a fontos. Egyidejűleg „megszólíthatóak” is kell, hogy maradjanak, és nem pedig mentálisan „bekattantak”.

Ezeknek a feltételeknek a megismeréséhez csak idő kell. Az embernek nyitott szemmel kell élnie. Keresni kell a kapcsolatot a sport nagyjaival, és minden lehetőséget meg kell ragadni ahhoz, hogy együtt hajthassunk egy topcsapattal. Nagyon sok kutyát kell hajtani és megnézni. A szemlélődésben nem kell feltétlenül csak a Szibériákra korlátozódni.

Én pl. Spook of Sepp-Alta nevű kankutyámat 1986-ban azzal a megjegyzéssel kaptam Doug Willettől, hogy különösen nyugodt és lágy a mozgása. Meg kellett hogy magyarázza nekem, hogy mire is gondol, és utána összehasonlítottam Spookot a többi kutyámmal. És megláttam a különbséget. Hasonlóan kulcsfontosságú élmény volt Zero’s Mixer NAC (North American Championship) -vezérszuka megvásárlása Dunlaptól. Kitűnő volt a mozgása. Mindössze két kutyám volt, akik úgy futottak, mint ő. Az első Mixer-alom után hat további is következett. A különbség a többi kutyámhoz képest szembetűnő volt. Mixer nyitotta fel a szememet, hogy meglássam, hogyan kell egy csúcskutyának mozognia. Ő hozta be a tenyészvonalamba a hát rugalmasságát. És ő mutatta meg azt a fajta mozgást, amely – mint a Seppala kutyák (Spook!) esetében – nemcsak gazdaságos, de egyben brutálisan gyors is.


Hogyan lehet a formát és a teljesítményt javítani? A kikeresztezéssel? Honnan tudom meg, hogy melyik kikeresztezés vezet jó eredményre és hogy mikor jobb inkább visszanyúlni a „hagyományokhoz”?

A forma csak az edzéssel javítható.Ha a forma alatt a „szerkezetet”, azaz a fizikai testfelépítést és/vagy az anyagcserét értjük, akkor két alapelv létezik. A tenyészpartner csak azt tudja továbbadni, amije van. Amije nincs, azt a másik tenyészpartnernek kell hoznia a kapcsolatba. Az egyik tenyészpartner gyengeségei a másik tenyészpartner esetében erősségek kell, hogy legyenek.

Sok tenyésztő, aki fedeztetni jön a kennelembe, elcsodálkozik azon, hogy én először a szuka hibáira és gyengéire kérdezek rá. Pedig a célom világos. Keresek egy kant, amelyik különösképpen jó azokban a tulajdonságokban. Kell-e valami extrát hangsúlyoznom ahhoz, hogy annál nagyobb legyen a jó utód esélye, minél kevesebb gyengéje van a két tenyészpartnernek? Ebben csak a következetes szelekció segít.

A kikeresztezés fogalma egy adott vonaltól való eltérést jelent. Egy kikeresztezés azt is feltételezi, hogy az egyik tenyészpartner egy bel- vagy vonaltenyésztett kutya. Ha pl. én az egyik Zero-szukámat egy kevés vagy nem Zero-hátterű kannal fedeztetném, akkor ez egy kikeresztezés lenne. A kikeresztezés értelme az, hogy egy vonalba behozzunk olyan tulajdonságokat, amelyek onnan hiányoznak.

Általában én nem tudom előre megmondani, hogy egy kikeresztezés előre fog-e vinni vagy sem. Minden egyes tenyésztési esemény előtt el kell végezni a kritikus és tisztességes elemzést, hogy milyen jó vagy milyen rossz az én szukám, és mi hiányzik a kívánt tulajdonságai közül. Ez a pont a legtöbb tenyésztő esetében hiányzik. Mindegyiknek csak jó és hiba nélküli szukái vannak. És sokuk kenneljében ott áll az ugyancsak hibátlan, tökéletes kan is, ugye?

És még valami: egy kikeresztezés jó és szép. Utána megint vissza kell térni a vonalunkhoz. A sorozatban végzett több kikeresztezés a vonal halálát jelenti. Nagyon heterogén örökséget hordozó egyedek keletkeznek, a legkülönbözőbb származású ősöktől. Ezeknél az egyedeknél a külsőre és a teljesítőképességre vonatkozó összes elvárás nem egyéb, mint tiszta spekuláció.

A kipróbáltakhoz való visszanyúlásnak számomra valamiféle negatív mellékíze van. Úgy hangzik, mint a stagnálás. Semmi új nem következik, semmi nem halad előre. A sikeres alom azt jelenti, hogy a kölykök jobbak lesznek, mint az egyik szülőjük, egy valóban sikeres alom pedig azt jelenti, hogy a kölykök mindkét szülőjüknél jobbak lesznek. Ez a valódi haladás! Hiheti-e bármelyik Szibériai Husky tenyésztő, hogy az Alaszkákat és a Houndokat más szempontok szerint tenyésztik?


Egyes tenyésztők, így Doc Lombard, Reijo Jaaskelainen és mások erősen beltenyésztenek (testvérpárosítások, apa és lánya, anya és fia stb.) Próbáltál már Te is ilyet? Mi erről a véleményed?

Ez egy másfajta extremitás. A beltenyésztés a közeli rokon egyedek párosítását jelenti. A vonaltenyésztés tudományosan nem korrekt fogalma a rokon egyedek párosítását jelenti.

Én soha nem próbáltam ennyire szoros kapcsolatot szándékosan létrehozni. Az egyetlen beltenyészet a kennelemben egy véletlen féltestvér-párosítás volt, ebből származik Sergeant Pepper kankutyám. A párosítás rendkívül igéretes volt: mindkét szülő az én öreg vezérkutyám, Bumper kölyke, Bumper maga pedig egy szigorúan vonaltenyésztett Zero-kutya. A másik két nagyszülő Zero’s Mixer (100 % Zero) és Volkovoj’s Lara (50% Zero). Jól hangzik, ugye? Sokkal érdekesebb azonban az a tény, hogy Bumper, Mixer és Lara 1992 és 1995 között az én open sprint fogatom csúcskutyái és vezérei voltak.

 

 

Kép



Mindezzel azt akarom világossá tenni, hogy nem a szép törzskönyvek előállítása a cél. Sokkal fontosabb arra figyelni, hogy a tenyészkutyák minősége kiváló legyen. Az én hitem igy szól: a legjobb kan és a legjobb szuka nagy valószínűséggel igen sikeres kombinációt jelent. Én éveken át minden nyáron ezt a tenyésztési tervet követtem – és csaknem mindig nagyon jó eredménnyel.

Esetemben: Seargeant mint beltenyésztett tiszta Zero-kan tenyésztési szempontokból Bumper követője lett, miután ő a fogat csúcskutyája volt. Bumper kiváló utódokat nemzett. De a beltenyészet kockázata abban is áll, hogy az ember nemcsak a jó, hanem a rossz tulajdonságokat is megduplázza. A vonaltenyésztés messze nem ilyen kockázatos.

Beltenyésztett almok csak egy vonal rögzítéséhez kellenek, így egy hosszú tenyésztési fejlődés végén, vagy pedig az esetlegesen elveszíthető örökletes információk biztosításához (pl. akkor, ha egy vonalból még csak kevés egyed áll tenyésztési célból a rendelkezésünkre).

Harris Dunlap virtuóz módon kezelte a beltenyésztés tenyésztői módszerét. De mnt mindenki másnak, neki is ki kellett irtania a tévedéseit. Valószínűleg következetesebben beltenyésztett, mint az összes többi Szibériai Husky tenyésztő az elmúlt 30 évben. Az eredmény az abszolút tipikus és magas teljesítmény-sztenderddel rendelkező Zero-kutya volt.

Azok a norvégok is erősen beltenyésztettek, akik Dunlap-kutyákat vásároltak. Ezek a kutyák jelentik az én tenyésztői bázisomat, kiegészítve azokkal a Dunlap-kutyákkal, amelyeket 1992-ben a kennel kiárusításán szereztem be. Részben erre vezethető vissza a beltenyésztéssel szembeni óvatosságom. Egyetlen okot ismerek csak, ami a beltenyésztett (vagy ami ennél is jobb: a szigorúan vonaltenyésztett) alomra való törekedést indokolhatja. Ez az ok egy adott vonal megtartása. Nemsok tenyésztő akad, aki hozzám hasonlóan tiszta Zero-Szibériákat tart a kennelében. Ha én tehát meg akarom tartani azt a lehetőségemet, hogy tiszta Zero-Szibériákkal tenyészthessek tovább, akkor meg kell őriznem ezt a vonalat, mert különben senki más nem teszi meg.


Az ellenőrzött és hatékony vonaltenyésztés folytatásához valószínűleg megfelelő ismeretekkel kell rendelkezni a pedigréről is. Melyek ennek a legfontosabb szempontjai (az ősök teljesítménye, az esetleges hibák, jellembeli gyöngeségek)? Mire figyelsz a pedigrénél?

Még egyszer megismétlem: a kutyát nézd meg, ne a pedigréjét! A pedigré nem húzza a szánt. Persze meg kell néznem a törzskönyvet, de egészen másképp, mint ahogy azt a legtöbb tenyésztő gondolja. A tudás annak az ismeretét jelenti, hogy hogyan néztek ki az ősök, mennyire voltak jók. Melyik csapatban, milyen poszton futottak? Abban az időben a csapat „csúcs-team” volt-e? Milyen távon, milyen osztályban futottak ezek a kutyák? Van-e ezeknek a kutyáknak más leszármazottja? Ők mennyire voltak jók? Gyakran vonták-e be az ősöket a tenyésztésbe? Ha igen, akkor melyik tenyészpartnerrel voltak sikeresek a párosítások, és melyikkel nem? Miért?

A törzskönyvekben csak a magától értetődő dolgok szerepelnek: a szín, a HD-vizsgálat eredménye, az életkor és az SHC esetében a teljesítményigazolás is.

Nagyon jól ismerem az én norvégiai és amerikai kutyáim hátterét. Van egy többnyire saját magam által fényképezett fotógyűjteményem a tenyészkutyáim hátterét jelentő néhány generációról, és sok olyan kutyáról is, akik közeli rokonságban állnak a tenyészkutyáim őseivel. Ezek közül a kutyák közül sokat személyesen is láttam futni. Ez teljesen más értelmezést ad a háttérnek. Én tulajdonképpen csak a nevek esetében figyelek oda a pedigrére. Tenyésztőként ismernem kell azokat a kutyákat, amelyek ezek mögött a nevek mögött rejtőznek. A pedigré egyfajta általános információt nyújt, amit a tenyésztő a saját ismereteiből kell, hogy kiegészítsen.


Konkrétan mit kell érteni a „kőkemény teljesítmény-kritériumon”? Te hogyan szelektálsz?

A szelekció a sikeres tenyésztés egyik kulcsszava. A kőkemény szelekció pontosan azt jelenti, amit a két szó jelent. Én vagyok a kutyáim legnagyobb kritikusa. Egyszerűen nem létezik olyan kutya, ami csak jó. Mindig találsz valamit, ami akár a legjobb kutyádnál sem optimális. Van mondjuk egy kutyád, aki csaknem tökéletes testfelépítéssel rendelkezik. Minden sebességgel fut, vezérként is. A fejében is „erős”, irányítható, mindig jól reagál, minden távolságon fut. Fogadjunk, hogy ez a kutya rossz evő! A falkatársa ugyanolyan jó felépítésű, mindenhol fut, minden távolságon, csak vezérként nem. Ehhez képest a falkában egy verekedős ördög, mert az öntudatosságát agresszivitásban nyilvánítja ki. Vagy vedd a legjobb szukádat. Ő valóban mindent tud. De nem hajlandó egy csapat néző mellett vezérként elmenni, mivel hogy szégyenlős. Érted?

És ha mégis van egy olyan kutyád, aki valóban mindent tud, akkor az garantáltan nem örökíti tovább a képességeit. De ha ő mégis mindent tud, akkor az utódjai az átlagnál jobbak lesznek.

A kökemény szelekció a szánhúzó-teljesítmény értékelésében az érzelemmentes kritika képességét jelenti. Akarnom kell látni a kutyáim gyengeségeit. Ha a kedvenc kutyám gyenge a fogatban, ha a csapat többi kutyája egyszerűen jobb nála, ezt reálisan látnom kell. Ő maradhat a kedvenc kutyám, de tenyésztési célokra jobb lenne a többiek közül választani, nem? De olyan sok mentő körülmény lehetséges, hogy ez vagy amaz miért nem működött, hogy az egész csapat vagy egyetlen kutya miért volt rossz. Légy tisztességes: nem lenne-e ésszerűbb, ha ahelyett, hogy a mentségeket keresed, azon gondolkodnál el a versenyről hazafelé menetben, hogy a többi csapat miért jobb? A hibák elemzése a javítás feltétele, még akkor is, ha kényelmetlen igazságokkal kell szembenézned.

Harris Dunlap valamikor úgy 15 évvel ezelőtt közreadta a tenyész- és versenykutyák értékelésének általa felállított kritériumait. Az ő listáján - mondd és írd - 36 különböző szempont szerepelt, amiket 1-től 5-ig terjedő értékekkel látott el. Azután az egészet eltárolta a számítógépében (igaz, Harrisnak legalább 150 kutyája volt).


Néha szükség van arra, hogy megváltoztassuk az elképzeléseinket vagy a tervezett célokat. Mikor és miért térsz el a kitűzött céljaidtól?

Elvileg csak egyszer változtattam a kitűzött céljaimon, nevezetesen akkor, amikor átváltottam az open sprint osztályról a hosszútávú versenyzésre. Ez azonban a tenyésztési választékomat csak kevéssé érintette. Már korábban is szinte kizárólag distance-csapatokból vásároltam az alap-kutyáimat, és már az „A” jelű almom kutyái (többek között maga Bumper is) legkésőbb négy éves korukban nyílt sprint osztályban futottak. Sőt, az öreg Bumper részt vett az első és a második Alpentrailen is Christines-ben, egy 8 kutyás csapatban. A középtávra való átállás csak korlátozott mértékű átalakulást hozott a fogatban. Mindenkor végbement azonban egy generációváltás, amely esetében tenyésztési szempontokból meghatározó szerepet játszottak azok a Dunlap-kutyák, amelyeket 1992-ben vásároltam. Mindenek előtt Zero’s Mixernek volt a csapatban vezérként és tenyészszukaként is nagy szerepe.

A hosszútávú versenyzés első éveiben eleinte nem szelektáltam a nagy sebességre való képesség szempontja alapján. Ez olyan hiba volt, amit gyorsan felismertem és megfelelően kijavítottam.

A hat Alpentrail alapján felállítottam mindenek előtt a testfelépítés és a sérülési hajlam közötti összefüggéseket. Ma odafigyelek azokra a részletekre, amiket korábban nem láttam meg vagy nem megfelelően értékeltem.

Más oldalról egyszerű alapdöntések is vannak. Két évvel ezelőtt Dieter Dolif és én egymás mellett áltunk egy-egy kannal egy SHC tenyésszemlén. Dieter valamiért úgy gondolta, hogy nem tudja elképzelni, hogy egy enyémhez hasonló tipusú kutya a Yukon Questen fusson. Másodpercekkel előtte futott végig az én fejemen az a gondolat, hogy Dieter kutyája nem képes egy gyors csapat tagjaként egy olyan gyors versenyt végigfutni, mint amilyen az Alpentrail.

Az én célom a Közép-Európában szokásos hosszútávú versenyek nagy átlagsebességgel való megtétele. Ezen kívül szeretném megtartani a sprintversenyeken való konkurrencia-képességemet is. Az Euro-Houndok valóságos kihívást jelentenek. De nekem inkább azok az Alpirod-csapatok imponálnak, akik a 20 és 120 km-es között minden távon mértékadónak bizonyulnak.


Ha a mai tenyésztői sikereidről visszatekintesz az első almodra, mi változott meg? Milyen hibákat követtél el akkoriban?

Szerencsére nem olyan sok hibát követtem el. Mint ahogy azt mondtam, Shaktoolik’s Bumper 1988-tól fogva az eddigi legjelentősebb tenyészkan lett a kennelben. Az 1997 és 1999 közötti győztes fogatomban a legjobb 12 kutya között 7 Bumper-kölyök és egy beltenyésztett Bumper-unoka futott. Kevés olyan alom született, amelyből egy kutya sem maradt a csapatban. És volt olyan alom is, amelyből több mint két kutya került be a csapatomba. A szülőállatok ebben a vonatkozásukban extraklasszist képviseltek, azaz még az én „kőkemény szelekcióm” mértéke szerint is valamivel jobbak voltak a többieknél.

 

 

 

Kép

 

Shaktoolik’s Bumper


Az első három év hibái abból következtek, hogy én korábban nem hajtottam a nyílt osztályban, és hogy még nem volt a szemem elég jó a kutya minőségének és hibáinak a meglátásához. E közben  számos kutyát „hoztam világra” azért, hogy lehetőleg nagy választékom legyen. Olyan kutyák is megmaradtak a kennelemben, sőt tenyésztésre lettek javasolva, akik korábban egyáltalán nem bizonyultak valódi top-kutyának. Ezek miatt átgondoltam és megerősítettem a szelekcióra vonatkozó kritériumaimat.

Tenyészetemben a legnagyobb átalakulás a kutyák irányíthatóságának esetében következett be. Már az importált kutyáimat is - szinte kivétel nélkül - engedhettem szabadon futkosni. Ugyanez vonatkozik a fogatom legtöbb kutyájára is. De itt is vannak különbségek. Az öreg Brassy nemcsak jó volt, hanem szinte természetellenesen bátor is; és ilyenek Elvira és a fia, Leroy is. És az én utolsó, most éppen hét hónapos Leroy-almom annyira engedelmes, hogy az kész öröm! Egyszerűen élvezetesebb olyan kutyákkal dolgozni, akik tetszeni akarnak neked, akik megjegyzik, ha elégedett vagy velük. Christina Jörgenfeldt ezt a jellemvonást „egyűttműködési hajlandóságnak” nevezte, és igen magasra értékelte a szelekciós feltételeinek a listáján. Minél régebb óta tenyésztek és dolgozom, annál fontosabbnak tartom ezt a tulajdonságot.

Mindezek ellenére, a Zero-vonal és a többi saját vonalam öt-nyolc generációja hátterének ismeretében nem tudom biztonsággal előre megmondani, hogy egy bizonyos párosítás mit fog hozni. Talán csak a többiekénél jobbak a találati esélyeim. De néha én is a hasamra csapva döntök. Egy ilyen döntés alapjai azonban mindig a tények és a kemény szelekció. A tények összegyűjtését, sőt a tenyészkutyák kiválasztását is mindenki megtanulhatja, aki veszi magának a fáradságot. Az a képesség, hogy kétséges esetekben megtaláljuk a helyes megoldást, vagyis az intuíció képessége - akárcsak a hétköznapi életben – egy olyan adottság, amit nem lehet megtanulni. Itt is az az igaz, ami a sportban vagy a művészetben: az edzés és az akarat önmagában nem sokat ér, szükség van a tehetségre is.

 
 

 

 

free counter